Hőszivattyú

Hűtés – fűtés – melegvíz hőszivattyúval: három legyet egy csapásra!

Azt mondják, aki fát ültet, az nem ragad le a jelennél, hanem a jövő nemzedékre is gondol. Így tesz az is, aki szem előtt tartva a technika fejlődését, már most a maga hasznára fordítja megújuló energiaforrásokat.

Ha Ön sem akar leragadni a hagyományos energiahordozóknál, akkor olvassa el rövid cikkünket, melyből megtudhatja, hogy otthonában mi mindenre nyújt megoldást a hőszivattyúk alkalmazása.

A hőszivattyúk működése - egyszerűen szólva - leginkább egy kifordított hűtőszekrényhez hasonlít. Kívül hűt, belül fűt.

A következőképpen kell elképzelni: adott valamilyen természetes energia, hőforrás – például föld, levegő, víz – amit el kell juttatni a hőszivattyúhoz. Majd a kapott hőt a hőszivattyú átadja a hűtési, fűtési, rendszernek vagy melegvíz előállítását végző berendezésnek. Ezeken keresztül jut el az Ön lakásába, nyáron kellemes hűvöset, télen barátságos meleget illetve melegvizet előállítva ezáltal.

A hőszivattyúknak 2 fajtája van, levegő/víz és földhő (geotermikus) kivitelben léteznek.

A levegő vagy víz hőszivattyús kialakítás inkább kiegészítő fűtésként és hűtésre alkalmas, míg a geotermikus hőszivattyú teljes hűtési, fűtési rendszerek gazdaságos megoldása.

Az egyszeri beruházás számításaink szerint xx év múlva térül meg. Gondoljon csak bele, ezzel végre eljöhet egy olyan kor, amikor nincs kiszolgáltatva a nagy energiaszolgáltatók pökhendiségének, és saját kezébe veheti családja, otthona kényelem és komfort fokozatának megteremtését.

Fontos még megjegyezni, hogy a fent említett rendszerek használatához tervezésre és telepítésre van szükség. A kiépítés feltételeiről kérdezze szaktanácsadó mérnök kollegáinkat itt: info@klimatrio.hu


Vélemények

Tisztelt Reitz Gábor!

Üdítő volt tapasztalni, hogy munkatársai tényleg értik a dolgukat. Örülök, hogy az Önök cégét bíztam meg a családi házam klíma szerelésével. Rendkívül szakképzett, udvarias szerelők. A megadott határidőre, percre pontosan késés nélkül jöttek.

Azóta is szívesen ajánlom a Klímatriót ismerőseimnek!

Dr. Körmöczy Emília ügyvéd