Hasznos Információk

Megújuló energiák
A megújuló energia kétségkívül befektetést jelent a jövőbe. Azon túl, hogy korszerű és gazdaságos energiaforrás, nagy előnye az, hogy bizonyos idő után az ember energiafüggetlen lesz azoktól a szolgáltatóktól, akiktől nem szívesen kapja a sárga csekkeket.

A Klimatrió is halad a korral, és részt vesz a megújuló energiaforrások terjesztésében, mind a tervezést, mind pedig a kivitelezést illetően. Az aktuális energetikai pályázatokat figyelve ad komplett árajánlatot a kiírásoknak megfelelően magánszemélyeknek, illetve közületeknek egyaránt.

A szolgáltatások az alábbi rendszer kiépítésére vonatkoznak:

Levegő-víz hőszivattyúk
Mivel a levegő bárhol elérhető, így nagy előnye, hogy a rendszer bárhova telepíthető. A levegő-víz hőszivattyús kialakítás kiegészítő fűtésként és hűtésre alkalmas.

H tarifa – kedvezményes áramdíj levegő/víz hőszivattyús, illetve napenergiával működő rendszerekhez:

A 70/2009 (XII.4) KHEM rendelet egy új tarifát hozott létre az egyetemes szolgáltatás keretében ellátott ügyfelek számára. A rendeletben szereplő tarifa neve „H” tarifa. A tarifa alkalmazását, ügyfelek részéről történő igénylését, 2010. április 16-tól teszi lehetővé a jogszabály.

A tarifa célja, hogy a hőszivattyúk és a napenergiából és egyéb megújuló energiaforrásból kiépített fűtési rendszerek esetén, a hőellátást biztosító berendezések üzemeltetését közvetlenül szolgáló készülékek (pl. keringető szivattyúk, kompresszorok, automatikák) villamosenergia-fogyasztását egy kedvezőbb árú tarifán lehessen elszámolni a fűtési szezonban. A rendelet szerint ez a kedvező ár a mindenkori „B tarifánál” (vezérelt tarifa, éjszakai áram) nem lehet magasabb.

Mikor van fűtési szezon?

A 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról tartalmazza, hogy a fűtési idény az év október hó 15. napja és a következő év április hó 15. napja közötti időszak.

A „H” tarifa alkalmazásának műszaki feltételei

A „H” tarifával elszámolt berendezések csak különmért, nem leválasztható áramkörre csatlakoztathatók. A hálózati engedélyes által felszerelt mérőberendezés kéttarifás (nem két skálás) kialakítású, mely a fűtési időszakban és azon kívül külön-külön regiszterben tárolja a vételezett villamos energiát. Így biztosítható a fűtési időszakon kívül április 16. – október 14. közötti villamosenergia-fogyasztás „A1” tarifás áron (és ehhez kapcsolódó rendszerhasználati díjon) történő elszámolása. (A kéttarifás mérők beszerzéséig normál, egytarifás mérő kerül felszerelésre, amely a kéttarifás mérők beszerzése után lecserélésre kerül.)

A felhasználó egyéb fogyasztói berendezései miatt a „B” tarifára (éjszakai áramra) is igényt tarthat, illetve azt megtarthatja, ebben az esetben a mérőhelyen mindhárom tarifának (A1, B és H-tarifa) külön mérőberendezés kerül felszerelésre.

Figyelem!
A hálózati engedélyes jogosult ellenőrizni a vezérelt áramkör, valamint az arra kapcsolt felhasználói berendezések jogszabálynak való megfelelőségét. A jogszabályi rendelkezések be nem tartása a hálózathasználati szerződés megszegésének minősül.

Az igényléshez szükséges beadandó dokumentumok:

Villamos-energia rendszerhasználói igénybejelentés
Villamosenergia-vásárlás egyetemes szolgáltatói igénybejelentés
Villamosenergia-rendszerhasználói igénybejelentés Betétlap „H” árszabás igényléséhez
Adatvédelmi tájékoztató
A csatlakoztatandó műszaki berendezések adatlapjának másolata

Konyhai elszívók

Bizonyára sokan tapasztalták már főzés közben, hogy olyan hangos a páraelszívó, hogy a saját szavát sem érti az ember. Néha a konyhai elszívók olyan nagy zajt csapnak, hogy esély sincs egy jóízű beszélgetésre a főzőcske alatt.

Pedig a megoldás pofonegyszerű: az elszívóernyők motorját egyszerűen más helyiségbe kell tenni, vagy a falon át kivezetni. Így megszűnik a zaj a konyhában, és a főzés nyugodt élménnyé válik. Ráadásul szép és esztétikus megoldás is egyben, ami még a belsőépítészek ízlésének is megfelel.

Persze ez a művelet speciális szakértelmet, speciális csőrendszert igényel, saját kezűleg senki ne álljon neki. A Klimatrió szerviz csapata felkészült erre a szolgáltatásra is. Kiterjedt szervizhálózatán keresztül az ország bármely pontján, a szakmában egyedülálló módon el tudja látni a zajmentes konyhai elszívók beszerelését.

Az alábbi márkák beüzemelésére vonatkozik: helios, … stb.